|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 7 találat | lapozás: 1-7 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Polcz Alaine 1996. október 15.Okt. 15-én Bukarestben, a Magyar Köztársaság Kulturális Központjában rögtönzött író-olvasó találkozót tartottak. Mészöly Miklós, felesége, Polcz Alaine és Szávai Géza hozták el a bukaresti könyvtalálkozóra a budapesti Pont Kiadónál megjelent román nyelvű könyveket. "Útkereső és úttörő munka kezdeményezését látjuk ebben a vállalkozásban" - mondta Mészöly Miklós. A Pont Kiadó nemcsak a magyar és román nép, hanem más népek találkozását is szolgálja. Egy integrált kulturális programról van szó, amely Közép-Kelet-Európa alkotóinak műveit rövid idő alatt több nyelven, ugyanazon borítóval jelenteti meg. A bemutatott könyvek között szerepel Mészöly Miklós O che bella notte című román nyelvű novelláskötete, melyhez Bogdan Lefter írt utószót. Polcz Alaine Asszony a fronton című életrajzi regénye szintén román nyelven jelent meg /O femeie pe front/, melynek utószavát Ana Bladiana írta. A regény magyar nyelven is meg fog jelenni. Mircea Nedelciu Jenny avagy a szépséges irodistalány balladája című elbeszéléskötete magyar fordításban és Mészöly Miklós utószavával látott napvilágot, szintén a Pontnál /rövidesen románul is kiadják/, továbbá Szávai Géza regénye románul jelent meg Promenada cu femei si tapi címmel. "A román-magyar barátságot az irodalmi felől kell megindítani" - tartja Szávai Géza. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 18./2001. szeptember 25.A budapesti Pont Kiadó tulajdonosai, Szávai Géza és Szávai Ilona (a hetvenes években Gyergyószentmiklóson tanárkodó házaspár) szép könyvajándékkal lepte meg a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárat. A pedagógusok által oly keresett Fordulópont című folyóirat összes száma mellett mintegy 25 címet tartalmazó magyar és román nyelvű könyvcsomaggal is kedveskedtek, olyan szerzők műveivel, mint Mészöly Miklós, Polcz Alaine, Kukorelly Endre, Mircea Nedelciu, Babits Mihály vagy Kölcsey Ferenc. Az ajándékok között Szávai Géza műveiből is található négy, köztük a nagy visszhangot kiváltó Székely Jeruzsálem, továbbá a Párizsban élő, világhírű Tóth Imre matematikus és filozófus Zsidónak lenni Auschwitz után című esszékötete. /Bajna György: Ajándék a szülőföldieknek. = Hargita Népe (Csíkszerda), szept. 25./2008. december 16.Muszka Sándor humorestjével zárult december 14-én, vasárnap az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy és az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) által szervezett évzáró irodalmi fesztivál Kolozsváron a Bulgakov kávéházban. Muszka Sándor humorestje mellett L. Simon László József Attila-díjas író legújabb könyvéről (Japán hajtás) is szó volt. Az előző napon Karácsonyi Zsolt ötórai teára hívta Cserna-Szabó Andrást, Elek Tibort és Szálinger Balázst. Cserna-Szabó András a Puszibolt című idei könyvét, illetve a tavaly megjelent, Darida Benedekkel közösen írt Jaj a legyőzötteknek, avagy süssünk-főzzünk másnaposan című művet mutatta be. Elek Tibor a Magatartások és formák – Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma című, az utóbbi húsz év nyilvános beszélgetéseit, kritikáit és tanulmányait tartalmazó kötetről beszélt. Szálinger Balázs, a Kalevala újraírója a Százegyedik év című legutóbbi kötetére is kitért. /Ferencz Zsolt: Évzáró irodalmi fesztivál. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./ 18/ L. Simon László József Attila-díjas író, költő, a Magyar Írószövetség titkára Japán hajtás című kötetét mutatták be a Kolozsváron. L. Simon László egyik megtörtént esetből ihletődött verse vitát váltott ki a háború etikájáról. „A feleségem egyik családtagjával történt, aki főszolgabíró volt, és nem írta alá az egyik helyi zsidó deportálási papírját, ezért büntetésül őt vitték Dachauba, és ott is halt meg. Miközben ott volt, megérkeztek a „felszabadító” orosz csapatok, és halálra erőszakolták a család egyik nőtagját. Ma is élnek az ikerhúgok, akik végignézték a testvérük halálát” – ismertette a szöveg hátterét a költő, aki szerint Magyarországon még mindig tabu ilyen esetekről beszélni. „Engem a saját fájdalmunk érdekel, és az, hogy hatvan évvel a háború után senki sem beszél vagy ír arról, hogy mi történt a „felszabaduláskor”, eltekintve Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvétől, amelyben a saját kálváriáját írta meg” – mondta el az avantgárd szövegeiről ismert szerző. „Most egy olyan életszakaszban vagyok, hogy az érdekel, mi történt a szüleimmel, nagyszüleimmel, velünk. ” „Ma konzervatívnak lenni nagyobb bátorság kell, mint lázadni: a konzervativizmus ma már avantgárd gesztus nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Például a homoszexualitásról ma negatívan nem lehet megszólalni, ha valaki megteszi, automatikusan kiírja magát egy szellemi diskurzusból, ezért ma a művészet egyszerűen kiszolgálja a politikailag korrekt trendeket, és nem törekszik semmilyen önállóságra: a művészek konformisták. Azt akarom, hogy lehessen tabukat döntögetni, azaz írhassunk arról is, hogy valakinek esetleg nem tetszik a homoszexuális „propaganda-hadjárat”, vagy hogy mi történt velünk, a számunkra jelentőséggel bíró eseményekről” – fejtette ki L. Simon László. /Bonczidai Éva: A konzervatív avantgárd költő. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./2013. május 18.Nádasdy Borbála SepsiszentgyörgyönVasárnap 18 órakor a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében bemutatják gróf Nádasdy Borbála Magyarországon igazi könyvsikernek számító önéletrajzi sorozatának – Zagolni zabad?, A szabadság zaga és a Maradni zabad! – Ízes élet című, Polcz Alaine Főzzünk örömmel! című könyvével rokonítható, negyedik kötetét. Az önéletrajzi kötetekből egy olyan izgalmas és a szerző írói kvalitásainak köszönhetően érdekfeszítően elmesélt élettörténet bontakozik ki, mely már az első sorok után magával ragadja az olvasót Nádasdy Borbála, akinek gyerekkora a 40-es és 50-es évekre esett, bár grófi családban született, annyira „élvezhette” a származásából fakadó társadalmi előnyöket, amennyire azok „élvezhetőek” voltak a Rákosi-diktatúra éveiben… Nem csoda, hogy a 17 éves csinos leány a szabadság levegőjét csak néhány napra meghozó 1956-os forradalom leverését követően az emigráció útját választja. Tehetségének köszönhetően Bécsben azonnal filmszerződéseket kap, s az ifjú filmcsillagot olyan színészlegendák fogadják baráti körükbe, mint Yul Brynner, Romy Schneider, Gérard Philippe és mások. De ő sem menekülhet a szépséges fiatal lányokat fenyegető legnagyobb „sorscsapástól”, a nagy szerelemtől… Az ára: kínlódással teli párizsi évek, filmes karrier vége, testet-lelket igénybe vevő foglalkozások sora, többek közt hullamosás egy párizsi kórházban. Ami marad: a szülőhaza iránti rendíthetetlen szeretet, a magyar identitáshoz való konok ragaszkodás, a magyar kultúra és a magyarság igaz történetének terjesztése a nyugati kultúrkörökben. Ez a magyarságnépszerűsítő út, amelyet a fiatal leány választott magának, nem „autópálya”, hanem göröngyös, kátyúkkal és értetlenkedő népekkel teli országút… E küldetéstudat jellemzi egyébként az egész, amúgy teljesen szerény és józan életszemléletű családját. Az apa Németországban például nem fogadja el a német kárpótlásként felajánlott vagyont – mely egy életre megoldhatta volna a nyomorgó család anyagi gondjait –, mert egy nyilatkozatot kellene aláírnia, hogy német származású. De hát ő magyar! És inkább elmegy segédmunkásnak egy textilgyárba… Ott is hal meg pár év múltán. De nem a munkába hal bele – abba, hogy a családegyesítés áraként a Kádár-rezsim lemondatja magyar állampolgárságáról. Ilyen és ehhez hasonló történetekből áll össze a három lebilincselő életrajzi kötet, mely nemcsak élet- és családtörténet, hanem a XX. század második felének majdnem egész Európát felölelő korrajza is egyben. LAKATOS MIHÁLY Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. február 13.Funar szelleme lengi be KolozsvártKós Károlyra szobrok és emléktáblák emlékeztetnek szerte a Kárpát-medencében, ám Kolozsváron, ahol élete nagy részét töltötte, hiába is keresnénk ilyet. Rajta kívül több tucatra rúg azon jeles kolozsvári magyarok száma, akiknek nincs emlékhelyük a kincses városban. A közírók, műemlékvédők és politikusok egyaránt a Funar-korszak örökségének tartják ezt az állapotot, és érdemi változást sürgetnek. A magyar történelem, tudomány- és művelődéstörténet mintegy 400 olyan jeles személyiségéről tud Gaal György irodalom- és helytörténész, a Kelemen Lajos Társaság elnöke, akik Kolozsváron születtek, nőttek fel, illetve pályájuk a Szamos-parti városhoz kapcsolódik. Ennek ellenére a turista nem nagyon bukkanhat olyan köztéri emlékműre, szoborra vagy emléktáblára, amely arról tanúskodik, hogy Hunyadi Mátyáson, Bocskai Istvánon, Bolyai Jánoson, Márton Áronon, Dsida Jenőn és Reményik Sándoron kívül élt volna más, munkája és élete révén Kolozsvárhoz kötődő neves magyar. Úgy tűnik, mintha a kolozsvári magyarság kollektív emlékezete a Házsongárdi-temetőbe szorult volna vissza, több tucatnyi nagy előd életének csak a sírkő állít emléket. Mintha nem mernénk felvállalni értékeinket – legalábbis ezt sugallja az a tény, hogy a nem kellőképpen tájékozott látogató gyanútlanul elsétálhat a Római-Katolikus Egyház tulajdonában levő, látogatható Szervátiusz-gyűjtemény mellett úgy, hogy fogalma sincs annak létéről. A Szent Mihály plébánia homlokzatán ugyanis semmilyen utalás nincs az állandó tárlatra. A Szatmáry Papp Károly szülőházának táblával való megjelölése sem egy magyar civil szervezetnek, hanem a Lions Klub tagjainak jutott eszébe, a Fadrusz Jánosra vagy a kiváló asztaliteniszező és edző Paneth Farkasra emlékeztető tábla pedig kizárólag román nyelvű. Az a kezdeményezés sem magyaroktól indult, hogy avassák a város díszpolgárává a tavaly elhunyt Kőrössy Jancsit, akit a dzsesszrajongók és a szakírók nemzetiségtől függetlenül minden idők legnagyobb romániai dzsessz zongoristájaként tisztelnek. Rossz beidegződések, régi frusztrációk „A kérdésfelvetés jogos. Ennél sokkal többet lehetett volna tenni” – ismeri el Kántor Lajos közíró, a Kolozsvár Társaság elnöke. Szerinte a kolozsvári magyarságot ezen a téren jellemző apátia a Funar-korszakban gyökerezik, amikor szóba sem jöhetett, hogy magyar embernek emléktáblát, netán szobrot állítsanak. „Azóta természetesen sokat oldódott a légkör, ma sokkal nagyobb az esély a hasonló megvalósításokra. Felmerült ez már a Kolozsvár Társaságban is, az ügy szerepel majd az idei programunkban” – nyilatkozta Kántor Lajos. Csoma Botond önkormányzati képviselő, az RMDSZ frakcióvezetője úgy látja, a régi, rossz beidegződések még mindig élnek. Nehezen kezelhető frusztrációk jönnek elő, ha nem is viseltetnek ellenszenvvel a magyarság iránt, a helyi román vezetők nagyon óvatosak, ha a szimbolikus térfoglalás kerül szóba. „Azt mondják, még nem érett meg rá az idő, és hogy a nacionalisták malmára hajtaná a vizet. A polgármester az ötnyelvű műemléktábláktól is tartott, amelyekről kiderült, hogy semmilyen indulatot nem kavartak. Kétségtelen, hogy jelenleg politikailag is jóval kedvezőbbek a körülmények, mint a megelőző ciklusban, Emil Boc ugyanis sokkal nyitottabb ilyen irányban, mint Sorin Apostu volt” – nyilatkozta Csoma Botond. A képviselő szerint az áttörést az emlékállítás terén Márton Áron szobra jelentette, amelyhez, bár egyházi telken áll, az építési engedélyt a polgármesteri hivatal bocsátotta ki. Ez a vártnál zökkenőmentesebben ment végbe, nem lett volna ugyanis meglepő, ha a városvezetés akadékoskodik, lévén Márton Áron a második világháborút követően nyíltan állást foglalt a magyarság javára történő határmódosítás mellett. A potenciális ellenzőket akkor azzal sikerült elhallgattatni, hogy a püspököt a magyar hatóságok kiutasították Észak-Erdélyből azt követően, hogy szót emelt a zsidók deportálása ellen. Csoma Botond reméli, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címért folyó versengés kedvezőbb légkört teremt a multikulturalizmus számára a szimbolikus térfoglalás tekintetében is. Az első lépésnek a prioritások megállapításának kell lenniük a helyi magyar közösségen belül. Ennek érdekében az RMDSZ tavaly ősszel összehívott egy értelmiségi kerekasztalt annak eldöntésére, hogy kik azok a jeles kolozsváriak, akik emlékezete előtt emléktábla vagy szobor állításával kellene tisztelegni. Amint elkészül a lista, konkrét lépéseket fognak tenni az önkormányzatban – ígéri Csoma. Ellenállnak a lakók A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság sajnos nem tud olyan eredményeket felmutatni, mint például a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő Egyesület – ismeri el Gaal György. Meglátása szerint ennek két fő oka van: egyrészt a Partiumban és a Bánságban javarészt olyan városvezetések voltak, amelyek megértően viszonyultak az emlékhelyállításhoz, másrészt pedig ott a püspökségek is teljes mellszéllességgel kiálltak az ügy mellett. „Nálunk ezzel szemben, beütött a Funar-korszak. Kolozsváron védekezni kellett, örülhettünk, ha nem verték le a már meglévő emléktáblákat, bár fenyegettek vele” – nyilatkozta a helytörténész. Gaal György elmondása szerint a Kelemen Lajos Társaság megkísérelt emléktáblát tenni arra a Farkas-utcai házra, amelyben a jeles kritikus Gyulai Pál élt, ám ezt meghiúsította az ott élő két román nemzetiségű lakos. Hasonló okból nem sikerült emléktáblával megjelölni a Bolyai-utcai bérházat sem, amelyben Gy. Szabó Béla lakott. Ilyen esetben perrel lehet kikényszeríteni a lakók beleegyezését, ha a bíróság úgy ítéli meg, hogy nem indokolt az elutasító magatartás, ám a Kelemen Lajos Társaság nem vállalkozott a jogi hercehurcára. Bánffy Miklós emléktábláját már ki is vésették, ám elhelyezésére kísérlet sem történt, a nagyközönség csupán egy emlékkiállítás során láthatta. „Kolozsváron elég szomorú a helyzet” – sommázza Gaal György, hozzátéve: az egyházak lehetnének kezdeményezőbbek ilyen téren. Főleg, hogy elég sok ingatlant, köztük iskolaépületet birtokolnak a belvárosban, ahol számos híresség tanult, tanított. Kovács Sándor kolozsvári római-katolikus esperes szerint a Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor munkáiból álló, a főtéri plébánián lévő tárlat így is eléggé ismert és látogatott, nem szükséges, hogy annak meglétét köztéri táblával is tudassák az esetleges érdeklődőkkel. Ugyanakkor elismeri, hogy részben a korábbi évekre jellemző nacionalista acsarkodásnak tudható be az indokolatlan diszkréció. A gyűjteményt idén átköltöztetik a Szentegyház utca 4. szám alá, ahol az épület homlokzatán elhelyezett tábla hívja majd fel rá a figyelmet. Táblára váró híres kolozsvári magyarok Abodi Nagy Béla festő (1918–2012) Apáczai Csere János filozófus, pedagógus (1625–1659) Bálint Tibor író, műfordító (1932–2002) Bánffy Miklós író, grafikus, díszlettervező, rendező, politikus (1874–1950) Brassai Sámuel nyelvész, filozófus, természettudós (1800–1897) Dávid Ferenc teológus, az Erdélyi Unitárius Egyház megalapítója (1520 körül–1579) Harag György rendező (1925–1985) Janovics Jenő színész, rendező (1872–1945) Karácsony Benő író (1888–1944) Kuncz Aladár író, kritikus, műfordító (1885–1931) Mikó Imre történész, politikus, mecénás (1805–1876) Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász (1650–1702) Pákey Lajos építész (1853–1921) Polcz Alaine pszichológus, író (1922–2007) Ruha István hegedűművész (1931–2004) Senkálszky Endre színész (1914–2014) Szabó Dezső író (1879–1945) Szenczi Molnár Albert teológus, zsoltárköltő, filozófus, nyelvtudós, műfordító (1574–1634) Székely Bertalan festő (1835–1910) Szolnay Sándor festő (1893–1950) Erdélyi Napló (Kolozsvár), 2014. augusztus 20.Vízaknán jártunk, múlt és jelen találkozásánálVízakna sós tavai régebben is, most is sok látogatót, strandolót vonzanak. Sajátos múltjának és jelenének egyedi hangulatát a helyszínen próbáltuk felfedezni. A város központjában, illetve attól északra található a hatalmas kiterjedésű, több tóval rendelkező strand. A gépkocsi parkoló zsúfolásig, a látvány kissé elriaszt: mi lehet bent? Ám a kerítésen átnézve nincs tömeg. A belépő ára 15 lej. Ezért zuhanyozók, mellékhelyiségek, öltözők használhatók. Vendéglő, kávézó is működik a strand területén, a kicsiknek játszótér és gyerekmedencék teszik kellemesebbé az ott tartózkodást. Különleges hangulatot áraszt a sok-sok tölcsérszerű, más-más színű tó, amelyek falépcsőkkel vannak ellátva, egyébként gazos a környezetük. A tömeget nem észleljük, nem tűnik zsúfoltnak a hely. Az általunk kipróbált tónak meleg volt a vize, sókoncentrátuma miatt jóformán úszni sem lehetett benne, csupán lebegni a felszínén. Vízakna, románul Ocna Sibiului (korábban Vizocna, vagy Ocna), Németül Salzburg Marosvásárhelytől 112, Szebentől mindössze 18 kilométerre található. Petőfi Sándor 1849 január 29-e és február 4-e között Wilhelm David szász polgár házában szállt meg. A ház most is áll a város főterén, homlokzatán magyar nyelvű emléktábla jelzi Petőfi ott tartózkodását. Elöregedik a település Védőfallal körülvett református temploma eredetileg román stílusban, a 13. század elején épült - meséli a történetét Csíki Mákszem Lóránd lelkipásztor, többek közt azt, hogy 1441-ben a portyázó törökök lőszerraktárként használták és Hunyadi János közeledtének hírére felrobbantották. Ezt követően gótikus stílusban építették újjá. A szószék koronája a 17. század vége fele készülhetett, körülbelül egyidős a nemrég restaurált, úgynevezett papi székkel, amely, akárcsak régi Bibliái, kelyhei egy erre a célra elkülönítetett sarokban tekinthetők meg. Vízaknán jelenleg 300 református él és hozzávetőlegesen 50 római katolikus. Működik magyar óvoda és magyar tannyelvű összevont 1-4 osztályos iskola. A református templomban két-három évente keresztelnek egy gyereket, de 2010-2013 között egyet sem kereszteltek – ismerteti a lelkész a mai állapotokat. Az elmúlt esztendőkben két-három személyt temettek el évente. Mostanra viszonylag stabilizálódott a közösség száma, amelyre mégis az elöregedés jellemző. A fiatalok zöme vegyes házasságot köt. Sós tavai vonzzák a fürdővendégeket Vízakna leginkább, mint sóban gazdag vidék volt ismeretes már a rómaiak kora óta. A sós tavak sok fürdővendéget vonzottak a vidékre, ezért szállodák, vendégfogadók működtek a városban. Talán az egyik legszebb és leglátványosabb a Lechner Ödön “magyaros szecessziós” stílusától ihletett Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei szerint 1906–1908-ban épült gyógyszálló. A tíz sóstó közül négy (a Belső- és Külső-Vörös és a Belső- és Külső-Zöld-tó) található a fürdőkomplexum területén, a többi pedig a város, a vasút, a főút és a késgyár közötti területen. Utóbbiak közül az egykori Ferenc-akna helyén 1775-ben keletkezett, 34,5 méteres mélységű Feneketlen-tó természetvédelmi terület, jelentős sórákpopuláció élőhelye. A Thököly- (Brâncoveanu-) tó Románia legmagasabb sókoncentrációjú tava (415 g/l). A várostól északra fekvő 132,5 méter mély Nagyaknát (Honvéd-tó, Lacul Mare v. Avram Iancu, Grosse Grube) Románia legmélyebb ember alkotta tavának tartják. Négy nap dörgött az ágyú Vízakna s Déva közt - írja Petőfi. Cseres Tibor a Vízaknai csaták című regényében örökíti meg a település nevét és annak történetét. Ugyancsak Vízakna történetéről szól Mészöly Miklós Pontos történetek útközben című prózakötete, illetve ott játszódik Polcz Alaine kisregénye, a Karácsonyi utazás is. A vízaknai ütközetet, az 1949-es vesztes csatát követően, februárban több mint 300 honvéd holttestét egy elhagyott tárnába dobták. Egy 1890-es hatalmas felhőszakadás során a víz 5, - a só által teljesen konzervált -, holttestet hozott a felszínre. A tavat azóta hívják Honvéd-tónak. Lemerülni a tóba nem lehet, még a legképzettebb búvároknak sem, ellenőrizni, vagy felkutatni, hogy valóban ott van-e a többi honvéd holtteste is, ugyanis a víz só koncentrációja ezt nem teszi lehetővé. Az elesett honvédek emlékére egy kopjafát állítottak a református templom udvarán. Antal Erika, maszol.ro 2017. november 22.A magyar irodalmat világszerte megismertetni...Conflux sorozat A vasárnap délben véget ért 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron minden alkalommal – szerencsére – a bőség zavara fogadja a látogatót. Igaz ez a megvásárolható könyvek mennyiségére és sokszínűségére és a kiegészítő rendezvényekre is: a vásár három napja alatt egymást érték a különböző könyvbemutatók, beszélgetések, kiadói bemutatkozások, illetve időhiány miatt több eseményre egy időben került sor, emiatt a több alkalommal is tapasztalt, a szokásosnál kisebb lélekszámú közönség sem játszott elkeserítő jellegű tényezőt, hiszen a mélyen tisztelt figyelme megoszlik, egyszerre több helyen pedig nem lehetünk jelen. A magyarországi PONT Kiadó szombat délutánra időzítette idei könyvvásáros estjét, amelyen – három szerzőjének részvételével – a kiadó történetének elmúlt évtizedeit, az ezekben az években folyamatosan megjelentett Conflux sorozatot és a legutóbbi, magyarul, illetve idegen nyelveken megjelent köteteket egyaránt ismertették. A Bernády Házban megrendezett eseményen Szávai Géza író, a Pont Kiadó szerkesztője mutatta be a szerzőket: Markó Béla és Fekete Vince költőket, valamint Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatóját, aki ezúttal színművészként és szerzőként is jelen volt. – A PONT Kiadó a saját identitását úgy határozza meg, hogy az újdonságot jelentsen a szerzők és a közönség számára is: budapesti székhelyű kiadó vagyunk, 25 évvel ezelőtt indultunk, és kísérletet tettünk arra, hogy mindvégig szerzőelvűek maradjunk – mondta Szávai Géza. – Két-három olyan kiadó maradt még rajtunk kívül, amelyet nem vásároltak fel a könyvterjesztők. Ezelőtt 20 évvel, amikor elindítottuk a Conflux című sorozatot, a sorozat keretében egyik szerzőnk Leonard Cohenről írt egy CD-méretű könyvecskét, amelynek különböző nyelveken megjelent kiadásaihoz előszót írattunk. A magyar nyelvű fordításhoz Cseh Tamás írt előszót, a Suzanne című világhírű dal szövegét pedig az akkor 19 éves Varró Dániel fordította le és tette magyarul is énekelhetővé. Fontosnak tartottam, hogy a jelen lévő szerzők lássák, milyen környezetben forognak a könyveik, hiszen egészen elképesztő és egyedi a kiadónk elmúlt két és fél évtizedes teljesítménye. Ide tartozik például a Tadao Ando japán sztárépítészről szóló kétnyelvű kötetünk, amelynek a példányai japán könyvtárakban is megtalálhatók. Polcz Alaine egyik kötetét oroszra fordítva adtuk ki, az én egyik regényem is megjelent oroszul. Ez a fordítói kezdeményezés nem véletlenül indult Kelet-Európában, és ide tartozik az is, hogy tizenkét ország kiadói közös projektjének keretében Magyarországon mi szerkesztettünk egy sikeres cigány tematikájú kötetet A romák Európában címmel. Úgy véljük, hogy nem szabad a magyar kultúrát gyarmatosítani, ezért nálunk fontos a kölcsönösség: kiadunk magyar szerzőket más nyelven, és külföldi írók műveit lefordíttatjuk magyarra. Markó Béla verseit például kiadtuk két nyelven, angol fordításban, a diplomácia világában névjegyként adta őket, ugyanakkor Markó Richard Wagner német író magyarra fordított könyvéhez írt előszót. Esszé címen többnyelvű sorozatot is indítottunk, Mészöly esszéit például román nyelvre fordítottuk le, és most készül egy japán és magyar nyelvű kötetünk. Azzal a feltétellel adjuk át a köteteink kiadási jogát egy külföldi kiadónak, hogy a szóban forgó könyvet egy újabb nyelvre kell lefordíttatnia. Szeretünk gyerekkönyveket is kiadni, a Markó Béla egyik kötetét például gyerekek illusztrálják, és az Erdélyi szász népmesék című kiadványunkat is gyerekrajzok színesítik. A régóta futó Conflux című sorozatunk egy szerzőtől három könyvet vesz be, ezen sorozatban jelent meg a Fekete Vince egyik kötete is. A világ újra című könyve olyan kötet, amely beleilleszkedik a sorozatba, Tokiótól az Egyesült Államokig bármelyik polcra ki lehet tenni. Budapesten Tarján Tamás mutatta be, a kiadó egyik alapszerzője volt. A Gáspárik Attila által írt A színház kiterjedése című kötetet is több nyelven szeretnénk kiadni, a szerző színészként, direktorként is írta a könyvet, és már írja a következő kötetét. – A színész munkája és alkotóképessége nagy változáson megy keresztül. Eddig azt vártuk el tőle, hogy egy irodalmi mű szolgálatában álljon, minket is úgy tanítottak, hogy eleinte el kell olvasni az elemzéseket például az előadandó versről, bele kell képzelnünk magunkat a szerző szerepébe, hiszen őt is eljátsszuk. Én arra gondolok – és erről próbálok írni az új kötetemben –, hogy a színészi alkotás nagyobb fontosságot kap ennél. A vers az én hangomon szólal meg, soha nem lesz olyan, mint amilyennek a szerző szerette volna. A szerző ott marad a polcon, az unokák olvashatják, de az én művészetemből, a felolvasásomból például semmi sem marad – mondta a kötet kapcsán az est folyamán a Markó Béla és Fekete Vince verseit is felolvasó Gáspárik Attila, végül a Szávai Géza a Szávai Ilona által írt, Az egyke című kötetről szólt: – Érdekes és fontos jelenség az egyke. Olyan köztes terület ez, amelyről alig tudunk valamint, holott itt, a jövőbeni gyerekvállalások kapcsán dől el, hogy merre fordul az emberi történelem. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-7
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
